fbpx

Rólam

Amióta az eszemet tudom, nagyon közel állnak hozzám az állatok, különösen a kutyák.

Szerencsésnek tartom magam, mert néhány albérletes évet kivéve mindig voltak körülöttem állatok. Soha nem fogom elfelejteni Bolygót, gyerekkorom első kutyáját, bár Ő inkább a szüleim kutyája volt. Majd később Pepét, a tacskót, Pamacsot, a pulit is szívember őrzöm. Ők már gyerekkori társaim lehettek, a legtöbb időt velük szerettem tölteni, ahogy a cicáimmal is. Bár a szüleim szerették és tisztelték az állatokat, a környezetemben a régmúlt akkori állattartási kultúrája nem volt igazán állatbarát. Már akkor is tisztán láttam, hogy az állatok annál sokkal többet érdemelnek, mint ami jutott nekik.

Közel 30 éve városi kutyatartó vagyok. Úgy érzem, a sorban egymást követő kutyáimnak egyre jobb gazdája lehetek/lehettem. Tanulok a saját és a környezetem hibáiból. Látom, hogy a kutyák is folyamatosan fejlődnek, érzelmekben egyre inkább kötődnek az emberhez, egyre inkább szükségük van emberi társaikra, és velük egy tiszteletteljes, elfogadó, igaz kapcsolatra.

Egyre inkább fontosnak tartottam, hogy minél szélesebb rétegnek segítsek, hogy lépést tudjanak tartani az állattartási kultúra fejlődésével. Nagy örömömre szolgál, amikor látom a boldog kutyákat saját boldog gazdikkal. És végtelenül tehetetlennek érzem magam, amikor kóbor kutyákkal találkozom. Magánemberként nincs mindig mód a megmentésükre. Ezért 18 éve egy vidéki állatvédő szervezet vezetőjeként egy odaadó, lelkes csapattal segítem a kóbor kutyák és cicák mentését, és nulláról kezdve egy meglehetősen nagy menhely működését. Sajnos borzalmas és kegyetlen dolgokra is rálátok. Rálátok az állattartás visszásságaira, hogy milyen hatalmas különbségek vannak állattartó és állattartó, állatsors és állatsors között.

Ezzel a honlappal is az a szándékom, hogy segítsek az embereknek a kutyáikhoz való viszonyuk jobbításában. Itt talán megírhatok olyat is, amit az állatvédő szervezetünk nevében már nem.

Hiszem azt, hogy türelmes, de kitartó munkával meg lehet változtatni a világot, vagy legalábbis egy kicsit jobbítani rajta. Annak a kutyának, akinek javul az élete, hatalmas előrelépés. Állatvédőként és felelős kutyatartóként is azon dolgozom, hogy minden kutyának a saját múltjához képest jobb legyen az sorsa. Ha a kutyák boldogok, körülöttük az emberek is boldogok.